Hernádi Zsolt: Most kell észnél lenni, mert könnyen kiönthetjük a gyereket a fürdővízzel együtt!
Piaci alapon dőljön el, hogy amerikai lng vagy orosz vezetékes gáz jöjjön. A Mol elnök-vezérigazgatójának írása.
Magyarország is csatlakozik azon országokhoz, amelyek kiálltak Olaszország mellett a feszületek elhelyezése ügyében, amelyről tavaly született strasbourgi bírósági döntés. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy erről kormányhatározat született.
Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű bíróság elmarasztalta Olaszországot, és megállapította, hogy az iskolában elhelyezett kereszt sérti a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak gyermekeiknek.
Semjén Zsolt kiemelte: emberi jogi szempontból úgy látják, hogy a vallási szimbólumok nem az állam hitbéli elköteleződését jelentik. A tiltás jogerőre emelkedése elleni olasz állásponthoz eddig már több ország (így például Bulgária, Görögország és Oroszország) csatlakozott.